Ugrás a tartalomra
cimlap_tothii

Búcsú az Aranycsapattól

Október 26-án a Csepeli temetőben családtagjai, barátai, és  tisztelői előtt örök nyugalomra helyezték Tóth II Józsefet, az Aranycsapat utolsó élő tagját, Csepel és Budapest díszpolgárát. A temetésen Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere mondott gyászbeszédet. A sírnál az egykori játékostársak nevében Raduly József, válogatott labdarúgó, az elhunyt csepeli legenda barátja búcsúzott, aki annyira elérzékenyült, hogy gondolatait Sipos Jenő olvasta fel. A szónokok kiemelték, hogy Tóth II József pályafutása, egész életműve példaértékű lehet az utódok számára. 
Borbély Lénárd megemlítette, hogy november 25-én, az „évszázad mérkőzésének” 64. évfordulóján teljes alakos bronzszobrot állítanak fel a Béke téren, amely a két csepeli legendát, Czibor Zoltánt és Tóth II Józsefet ábrázolja.  
A szertartáson tiszteletét tette többek között dr. Fenyvesi Máté, Kű Lajos és Dunai Antal, egykori válogatott labdarúgók, valamint Wichmann Tamás világbajnok kenus. Jelen voltak a szülőfalu, Mersevát képviselői is. Olimpiai baráti körünk részéről Gál László alelnök, Békefi Miklós, Benyák András és Bokor István, valamint dr. Hencsei Pál, Blaha Judit, dr. Mestyanek Ödön és Surányi Péter budapesti tagtársaink vettek részt a temetésen.
Tóth II József elhunytával Aranycsapatunk utolsó tagja is eltávozott közülünk. Nincs már senki, aki az angolok 7:1-es legyőzéséről vagy a svájci világbajnokság felejthetetlen mérkőzéseiről mesélni tudna. Végleg lezárult egy csodálatos korszak a magyar labdarúgás történetében.
Most vált igazán legendává az Aranycsapat.

A temetésen készült képek itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré