Ugrás a tartalomra
cservenyak

Cservenyák Tibor 70 éves

Ma ünnepli 70. születésnapját Cservenyák Tibor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, egyesületünk tagja. Az 1976-os montreali olimpián aranyérmes sportember már a müncheni olimpián elképesztő dolgokat produkált a kapuban, nem rajta múlt az olimpiai bajnoki cím, ami végül négy év múltán vált valóra. Szolnokon kezdett vízilabdázni, majd 1973-tól az újpesti „névrokonhoz” igazolt. 1982-ben az „év vízilabdázójának” választották. 1984-ben Svájcba távozott, ahol a Solothurn játékos-edzője lett. Visszavonulása után öt évig a svájci vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya volt. Vegyészmérnökként a műegyetemen diplomázott, a zürichi egyetemi klinikán rákkutatással foglalkozott. Viktória lánya révén a holland királyi család is már a rokonságához tartozik. Zürichben él, de ma már egyre többet tartózkodik újra itthon, az év jelentős részét Balatonkenesén tölti. Többször volt olimpiai baráti körünk vendége, 2015 óta tagja egyesületünknek.

Kedves Tibor!

70. születésnapodon nagy szeretettel köszöntenek baráti körünk tagjai, jó erőt és egészséget kívánunk!

Isten éltessen még sokáig körünkben!

 

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré