Ugrás a tartalomra

Elhunyt Simon Csaba gödöllői tagtársunk

Elhunyt Simon Csaba gödöllői tagtársunk

Elhunyt Simon Csaba gödöllői tagtársunk

Rövid, gyógyíthatatlan betegségben életének 80. évében, 2017. július 25-én elhunyt Simon Csaba tagtársunk, a magyar kézilabdasport kiemelkedő alakja. 2004 óta volt tagja olimpiai baráti körünknek. Számos szombathelyi és budapesti rendezvényen találkozhattunk vele, mikor tehette nagy örömmel jött közénk.
A kétezres évek elején találkoztunk vele először, amikor még csak néhány éve csöppentünk bele mi, "halmaysok" az olimpiai mozgalomba. Egyik Gyöngyösön megrendezett olimpiai akadémiai gyűlés után a farkasmályi pincesorba indult a csapat. A buszról leszállva Csabával együtt sétáltunk és beszélgettünk, mert vele igazán könnyű volt beszélgetni. Én annyit tudtam róla, hogy a gödöllői egyetem testnevelés tanszékének a vezetője. Meglepődtem, amikor mesélte, hogy ő is Vas megyei származású, annak meg már nagyon örültem is, hogy Rábahidvégen született. Tudniillik én a szomszéd faluban nőttem fel, igaz évekkel később. Innentől már valódi "földik" lettünk, ami a következő mintegy másfél évtizedben nagyon jó (sport)barátságot jelentett.
Számára nem volt kérdés, hogy belépjen egyesületünk tagjai közé, ahol olyan régi barátai is voltak, mint Németh Pál és Polgár Béla. Találkoztunk Szombathelyen, Budapesten, olimpiai vándorgyűléseken az ország számos helyén, de a pozsonyi és magasfalusi kirándulásunkhoz is csatlakozott. Régi ismerősként üdvözöltük mindig egymást és úgy tudtunk beszélgetni, mintha nap mint nap találkoztunk volna. Rendkívüli műveltsége és szerteágazó érdeklődése nem csak a sport felé irányult, az élet szinte minden területén otthon volt, legyen az történelem vagy irodalom. Soha nem felejtem el, amikor 75. születésnapja alkalmából átvette a "halmays" diplomáját, könnyes szemmel mondott köszönetet és szomorúan megjegyezte:
"Sajnos már csak ti vagytok nekem itt Szombathelyen!" Én biztosítottam arról, hogy ránk a jövőben is számíthat. A legnagyobb dicséret számunkra az volt, hogy régi barátai, kortársai elhunyta után is hű maradt hozzánk, később is szívesen jött körünkbe. Áprilisban, Németh Pál feleségének temetésére reagálva küldött utoljára üzenetet: "Bordatörötten nyomom az ágyat. Pedig szívesen lennék veletek. A szomorú eseményről csak ennyit: Pali felesége eredetileg tanítónő volt és anyámnál gyakorolt a zárdában. Kapcsolatuk később is szoros és szeretetteljes volt. Sajnálom, hogy nem lehetek ott."
Egyenes, mindig vidám tekintete, sajátos humora, őszinte barátsága hiányozni fog olimpiai körünk életéből. Őt nem lehetett nem szeretni. Szegényebbek lettünk egy igaz baráttal, emlékét szívünkben örökre megőrizzük.
Simon Csaba ökumenikus búcsúztatása 2017. szeptember 1-én, pénteken 14 órakor a máriabesnyői Nagyboldogasszony templomban, temetése 2017. szeptember 2-án, szombaton 11 órakor a szombathelyi Jáki úti temetőben lesz.
Isten veled, nyugodj békében Csaba!

Gál László

Simon Csaba  életrajza itt olvasható.

A gyászjelentés  itt megtekinthető.

Csabára egy képösszeállítással emlékezünk, mely itt megnézhető.

Videó archívum

20 év 20 percben

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré