Ugrás a tartalomra
jenkei_ede

Meghalt Jenkei Ede, alapító tagunk, a kőszegi sport legendája

Újabb szomorú hír érkezett egyesületünkhöz. 2018. november 24-én életének 94. évében, kőszegi otthonában súlyos betegségben, csendesen elhunyt Jenkei Ede egyesületünk rangidős tagja. Ede bácsi alapító tagja is volt olimpiai baráti körünknek.

Jenkei Ede neve egybeforrott Kőszeggel, ahol előbb labdarúgóként, majd edzőként, sportvezetőként és sportkrónikásként is maradandót alkotott. Kőszegen született 1925. március 20-án, itt járt katolikus elemi iskolába, polgáriba, majd a Liceum-Tanítóképzőbe. 1946-ban, a leszerelése után a Nemez Posztógyárban kezdett dolgozni, innen ment nyugdíjba is. Az olimpiai bajnok Lóránt Gyulával együtt rúgta a rongylabdát, de csak ellenfélként találkoztak,  amikor Lóránt már a Szombathelyi FC-ben játszott. Játékos pályafutása után 1908 alkalommal ült a kőszegi egyesület kispadján. Játékosai közül Kereki Zoltánra volt a legbüszkébb, aki 37-szer a válogatottban is szerepelt.

Sporttörténészként óriási tudással rendelkezett, szívvel-lélekkel tevékenykedett a sportéletben, rendkívüli precizitással végezte munkáját. Igazi Lóránt szakértő volt, nála jobban senki sem ismerte Kőszeg egyetlen olimpiai bajnokának életútját. Munkásságát számos könyv és a Hősök Tornya Múzeum állandó sportkiállítása örökíti meg.

Tudása, emberi tartása tiszteletet parancsolt, mégsem volt távolságtartó, hanem barátként tekintett sporttársaira. Húsz éves egyesületi munkája elismeréseként elnökségünk neki ítélte oda elsőként a Csejthey Lajos-díjat, melyet jubileumi ünnepségünkön adtunk át számára. Pótolhatatlan veszteség érte olimpiai körünket, emlékét jó szívvel megőrizzük.

Nyugodj békében Ede bácsi!

Gál László

Emlékképek Jenkei Edéről itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré