Olimpiai hagyományőrző egyesületünk ezúttal a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő uszodájában rendezte meg hagyományos amatőr úszóversenyét. A megszokott 50 yard helyett most 50 méter (kétszer 25 méter) volt a táv. Halmay Zoltán szülőfalujából, Magasfaluból (Vysoká pri Morave, Szlovákia) ismét különbusszal érkeztek érdeklődők. A település jelenlegi és két korábbi polgármestere is megtisztelte a rendezvényt.
A 14 év alatti fiúk és lányok versenye egyaránt nagy küzdelmet hozott. A Kenyeriből érkezett Császár Kinga óriási csatában csak minimális különbséggel előzte meg a kolontári Holczer Emmát. A verseny legfiatalabb indulója, a 8 éves szombathelyi Horváth Olívia ismét a dobogón végzett. A Holczer család mégsem maradt aranyérem nélkül, Kolos a fiúk versenyében magabiztosan győzött. A fiúk között elindult a versenyen a mozgássérült székesfehérvári Németh Krisztián is, akinek teljesítménye minden elismerést megérdemel.
A nők versenye kelet-magyarországi sikerektől volt hangos. Két debreceni hölgy, Dávid Dorka és Kólya Gréta állt nagy harcban az elsőségért, végül Dorka diadalmaskodott.
A férfiak mezőnyében rajtkőre állt Dobre Norbert, a versenyszám specialistája, a Halmay Kupák legeredményesebb versenyzője is. Dobre nem hagyott kétséget afelől, hogy számára mindegy, hogy 50 yard vagy 50 méter a versenytáv, végig céltudatosan versenyezve begyűjtötte 17. aranyérmét.
A döntők után Andrej Dvoran, Magasfalu (Vysoká pri Morave) polgármestere értékelte a versenyt. Elődjéhez, Dušan Dvoranhoz hasonlóan ő is szívügyének tekinti a Halmay úszókupát. Gál László, egyesületünk elnöke köszönetét fejezte ki a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő vezetőinek és munkatársainak a hagyományőrző rendezvény támogatásáért. A huszonnegyedik úszókupa az olimpiai himnusz meghallgatásával ért véget.
Egyesületünk tagjai közül Horváth Hunor és Németh Péter mérettette meg magát a férfiak mezőnyében, azonban hajszállal mindketten lemaradtak a döntőről.
A XXIV. Halmay Kupa végeredménye – felnőttek (50 méter):
|
|
| Nők: |
|
1. Dobre Norbert (Szombathely) | 26,95 mp. |
| 1. Dávid Dorka (Debrecen) | 48,88 mp. |
2. Zakar András (Tanakajd) | 32,58 mp. |
| 2. Kólya Gréta (Debrecen) | 49,30 mp. |
3. Raszler József (Győr) | 41,21 mp. |
| 3. Dávid Márta (Derecske) | 1.20,70 mp. |
4. Gutmann László (Kőszeg) | 42,64 mp. |
| 4. Dávidné Káplár Annamária (Bököny) | 2.01,28 mp. |
A XXIV. Halmay Kupa végeredménye – 14 év alattiak (50 méter):
|
|
| Lányok: |
|
1. Holczer Kolos (Kolontár) | 32,21 mp. |
| 1. Császár Kinga (Kenyeri) | 35,25 mp. |
2. Zakar Zolta (Tanakajd) | 37,43 mp. |
| 2. Holczer Emma (Kolontár) | 35,81 mp. |
3. Szabó Benedek (Sopron) | 37,98 mp. |
| 3. Horváth Olívia (Szombathely) | 42,74 mp. |
4. Bancsó Belián (Győr) | 45,06 mp. |
| 4. Grősz Adél (Piliscsaba) | 52,00 mp. |