Ugrás a tartalomra

Március 6-án immáron 49. alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület (jogelődje az Európai Sport Hagyományőrzők Egyesület tevékenységének szerves folytatásaként) nemzetközi sporttörténeti konferenciáját Szombathelyen, ezúttal is közösen a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesülettel. 

A konferenciának méltó otthont adó ŐrvidékHáz nevében az intézmény vezetője, Farkas Csaba köszöntötte a megjelenteket, majd hagyományosan magas színvonalú előadásokat hallgathatott meg a szépszámú érdeklődő. Mecsériné Doktor Rozália szakszerű moderátori ténykedése mellett elsőként Horváth Vilmos, a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület elnöke idézte fel Manno Miltiades életútját. Az utolsó reneszánsz sportember címet viselő előadás számos új vagy kevésbé ismert eseményt és tényt tárt fel a művészeti versenyeken 1932-ben szobrászatban olimpia ezüstérmet nyert all-round sportemberről és művészről.

Csíki Andás, Hargita megye nyugalmazott sportigazgatója Csíkszerda gazdag sportéletét mutatta be, végigjárva az összes csíki városban űzött sportágat. Kiderült, hogy a jégkorongon kívül is van élénk sportélet Csíkszeredában. Gál László, olimpiai baráti körünk újdonsült elnöke az egyetlen – általa megtalált – Őrvidéken született Vas megyei olimpikon pályafutását elevenítette fel. Bérczes (Bendekovits) András az 1936-os berlini olimpián a magyar labdarúgó válogatott tagjaként vett részt. Az előadásból megtudhattuk, hogy a főként horvátok lakta Oláhciklényben 1909-ben született sportember, az akkor másodosztályú PVSK-ból került az ötkarikás csapatba. Holler Péter és felesége Mecséri Annamária érdekes témát választottak. A legaranyosabb házaspárok címmel felkutatták azokat a házaspárokat, akiknél mindkét fél olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet. Ilyen volt az első női olimpiai bajnok, Helen de Pourtalés és férje Hermann, de ugyanígy a közelmúltból Jurij Szedih, akinek mindlét felesége, Ljudmilla Kondratyeva és Natalia Liszovszkaja.

Az est a Malom Söröző Olimpiai termében kötetlen beszélgetéssel és hangulatos vacsorával zárult.

Esemény kategória

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré