Ugrás a tartalomra

Ahogy mindig, a XII. Németh Pál Emléknapon is volt kalapácsvető-verseny – az erre az alkalomra kifejlesztett páros változata is – és természetesen családias megemlékezés a szombathelyi dobóiskola atyjára, a 2009-ben elhunyt Németh Pál mesteredzőre.

Szombaton egy órakor kezdődött a program, a házigazda Szombathelyi Dobó SE, illetve Szombathelyi Sportiskola legjobb korosztályos kalapácsvetői léphettek dobókörbe. Ezúttal diszkoszvetők is kaptak lehetőséget, ezt kihasználva Kerekes Dóra, az NYVSC Szombathelyen, Németh László irányításával készülő versenyzője élete második legjobb eredményével, 55,55 méterrel nyert. Míg a páros kalapácsvetőgálát megelőző számokban az időjárás nagyon kegyes volt a résztvevőkhöz, éppen a főprogramot felvezetendő, érkezett meg viharos szél kíséretében az eső. Szerencsére, a versenyzők profikhoz illően küzdöttek meg a zavaró tényezőkkel.

A felnőtteknél az idei világranglistát vezető Halász Bence sorozatban negyedik versenyét zárta 78 méteren felüli eredménnyel – ezúttal 78,55-ig jutott. A Dobó SE másik olimpiai kvótása, Gyurátz Réka úgy tűnik, már túl van a deréksérülésén, de a nagy dobás még várat magára, 67,62-dal zárt. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián ezúttal nem versenyzett, hanem díjátadóként működött közre. Az U23-as korosztályban Rába Dániel ismét 73 méter közelébe jutott, Németh Zsanett legnagyobb dobásánál sajnos kilépett, de 61 méternél most sem adta alább.

A verseny legnagyobb meglepetését a juniorok 6 kilós szerével dobó 18 éves Doma Benedek szolgáltatta, akit az elmúlt hónapokban több sérülés is hátráltatott. De már minden rendben, és ezt bizonyította is. Rögtön az első dobásával öt métert (!) javított egyéni legjobbján. A 77,36 méteres eredménnyel a világranglista második helyére ugrott, a magyar U20-as örökranglistán pedig már a tizedik. Eredetileg júliusban rendezték volna a korosztály világbajnokságát. A pandémia miatt a kenyai vb is elmaradt, de Benedek elmondhatja, hogy a nehézségek ellenére is olyan topformába került, ami biztosan dobogót érhetett volna. Tovább szárnyal az alig 15 éves Viszkeleti Villő, újabb egyéni csúcsával – 65,64 méter a 3 kilós szerrel – tovább erősítette első helyét az U16-os lányok világranglistájának az élén.

Ami a gálaversenyt illeti, úgy párosították a férfi és női versenyzőket (bizonyos hendikepes számítást is bevetve), hogy a lehető legszorosabban alakulhasson a végeredmény. Ám miután Doma Benedek robbantott, és párja, Németh Zsanett is kiegyensúlyozottan teljesített, csak mögöttük alakult szorosan a verseny. A második helyen Halász Bence végzett a veszprémi Gombás Petrával, a harmadik pedig a Rába Dániel–Rajczi Bianka duó lett.
A hagyományokhoz híven a verseny után az emlékezésé volt a főszerep. Horváth Vilmos, a Dobó SE elnöke és Tóth Kálmán, a szombathelyi önkormányzat sportbizottságának elnöke is felidézte Németh Pál példaértékű munkásságát és szellemiségét. Majd a mesteredző mellszobránál helyezték el a megemlékezés koszorúit a vendégek, köztük a híres tanítvány, az Európa-bajnok Gécsek Tibor is. Az emléknap szervezésében résztvevő Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület Soós Ágnes 2007-ben készült A dobópápa című dokumentumfilmjének levetítésével keltette életre Németh Pált azoknak a fiatalok számára is, akik már nem ismerhették. Sajnos már olyan régen távozott közülünk, hogy csak alig néhány aktív versenyzőnek lehetnek róla személyes emlékei.

Az estét – mint mindig – a Dobó SE elnökségi tagjai által készített bográcskülönlegesség melletti kötetlen beszélgetés zárta.

A páros kalapácsvető-verseny végeredménye (a külön nem jelöltek a Dobó SE versenyzői): 1. Doma Benedek–Németh Zsanett 137,42 pont. 2. Halász Bence–Gombás Petra (VEDAC) 134,26, 3. Rába Dániel–Rajczi Bianka 133,03, 4. Füredi Dániel (Pápa)–Gergelics Cintia 131,77, 5. Viszkeleti Vencel–Gyurátz Réka 131,53, 6. Katavics Balázs–Viszkeleti Villő 131,23, 7. Varga Donát–Orbán Éva (VEDAC) 131,02, 8. Varga Balázs–Csatári Jázmin (VEDAC) 125,64.

Forrás: vaol.hu

Esemény kategória

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré