Ugrás a tartalomra
hencsei_pal

Elhunyt dr. Hencsei Pál olimpiatörténész, elnökségünk tagja

2020. november 2-án, Halottak Napján, a reggeli órákban 82. életévében elhunyt dr. Hencsei Pál olimpia- és sporttörténész, vegyészmérnök, tagtársunk, elnökségi tagunk, de leginkább barátunk. Márciustól küzdött rejtélyes betegségével, melynek kivizsgálása a koronavírus járvány miatt mindig tolódott. Nyáron már többször szorult kórházi kezelésekre, melynek következtében minden betöltött tisztségéről lemondott. Az elmúlt hetekben a Szent János Kórházban kezelték.

Az atlantai olimpia évétől, 1996 óta ismertük és tiszteltük egymást. Az Irány Atlanta elnevezésű olimpiatörténeti vetélkedő egykori riválisából nagyszerű barát lett, Surányi Péter csapattársával olimpiai baráti körünk tagjai közé is belépett. Az elmúlt 25 évben számtalan felejthetetlen közös rendezvényen vettünk részt. Pali (fiatalabbaknak Pali bácsi) közel harminc sporttémájú könyvnek volt szerzője vagy társszerzője, első könyvét Olimpiai érdekességek címmel 1998-ban egyesületünk adta ki. Visszatérő előadója volt a konferenciáknak, fáradhatatlanul szervezett, szinte minden meghívást elfogatott. A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnökeként és a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagjaként is óriási munkát végzett. Tagja volt az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (ISOH) is.

Életének nagy részét vegyészmérnökként dolgozta végig, 1965-től több mint negyven éven át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szervetlen Kémia Tanszékének oktatója volt. 1988-ban a kémiai tudomány doktora, 1992-től egyetemi tanár, 1998-1999-ig megbízott tanszékvezető. Elsősorban a korrózióvédelem területén számított szaktekintélynek.

A szakmai sikerek mellett 1995-től kezdett komolyabban foglalkozni sporttörténettel. Ismeretségünk és barátságunk innen ered. Talán az olimpia- és sporttörténet kutatása során még nagyobb elismertségre tett szert, mint civil szakmájában. Szívügyének tekintette az olimpiai eszme ápolását.

A rendezvényeket követően, fehér asztalnál jó volt vele beszélgetni, közvetlen személyiségével rengeteg barátot szerzett. Nem akart ő a társaság középpontja lenni, de óriási tudása, korrekt és intelligens megnyilvánulásai révén mégis az lett. Sajnos mostantól ő is már az „égi Halmay Egyesületet” erősíti.                                                                       

Kedves Pali!

Köszönjük az elmúlt évek barátságát, a sok-sok felejthetetlen élményt, melyekkel találkozásaink alkalmával megajándékoztál bennünk. Szomorú, megtört szívvel búcsúzunk Tőled. Emlékedet tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

Isten veled, nyugodj békében!

Emlékképek Hencsei Pálról itt megtekinthetők.

Hencsei Pál gödi temetésén Horváth Vilmos olimpiai baráti körünk és a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület nevében búcsúzott. A gyászbeszéd itt olvasható.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré