Ugrás a tartalomra
Michelle

Gulyás Michelle a Malomban is varázsolt

Ismét napjaink egyik legfénylőbb sportcsillaga volt egyesületünk vendége, ezúttal a párizsi olimpia öttusa bajnoka, Gulyás Michelle. Legutóbb a kajakkirálynő Csipes Tamara, majd a háromszoros kardvívó olimpia bajnok Szilágyi Áron látogatott el körünkbe. A Malom Söröző Olimpia termében teltház várta az elmúlt év legjobb női sportolóját. Gál László, egyesületünk elnökének köszöntő szavait követően az est házigazdája, Horváth Vilmos vette át a szót, akinek jól felépített kérdései nyomán végig követhettük ifjú olimpiai bajnok vendégünk életútját.

Michelle édesapja olajipari szakemberként külföldön dolgozott és gyakran váltott a család lakhelyet. A kalandos éveknek köszönhetően ő Londonban, nővére Ománban, míg öccse Milánóban született, az általános iskolát már Szlovéniában kezdte, majd már Budapesten fejezte be és itt szerzett gimnáziumi érettségit is.

Hat évig nővérével szertornázott, majd 11 évesen váltott öttusára. Öccse már a KSI-ben űzte a sportágat, Michelle útja a kéttusán, majd a három- és négytusán át vezetett a Coubertin báró által megálmodott öttusához. Már a korosztályos versenyeken is szép eredményeket ért el. Négytusában ifjúsági és U19 korcsoportban Európa-bajnoki arany- és ezüstérmet, valamint vb bronzérmet szerzett. 2018-ban csodálatos sikerek részese lehetett: a juniorok között tagja volt az Európa-bajnoki címet és világbajnoki bronzérmet szerző magyar válogatottnak, majd a felnőttek között is szerzett egy ezüstérmet a mexikóvárosi vb vegyes váltójában. Buenos Airesben az ifjúsági olimpián egyéniben a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2021-es öttusa vb-n Kairóban olimpiai kvótát is jelentő harmadik helyen végzett, de sajnos Tokióban borzasztó rossz lovat kapott. A következő évek aztán mindent kárpótoltak. Zsinórban háromszor választották meg az év női öttusázójának, Európa-bajnoki bronzérmes lett egyéniben Székesfehérváron, Alexandriában pedig ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. 

Így érkeztek el a 2024-es párizsi Nyári Olimpiai Játékokhoz. Szinte hihetetlen, de sokáig az sem volt biztos, hogy Gulyás Michelle ott lehet-e Párizsban. Az történt ugyanis, hogy júniusi budapesti világbajnokságon Erdős Rita és Guzi Blanka is dobogóra állhatott, Gulyás Michelle csupán a 18. helyen végzett egy rossz lovaglásnak köszönhetően. A meghirdetett válogatási elvek értelmében így aztán Guzi és Erdős Rita tekinthette magát olimpiai indulónak. Ám Balogh Gábor, a szövetség elnöke és elnökségi szavazásra vitte a dolgot. Itt pedig a többség Michelle-nek szavazott bizalmat.

A többit pedig már tudjuk. Az UTE sportolója remek versenyzéssel megnyerte az olimpiát. S, hogy miként, arról egy remek bejátszás adott bizonyságot. A csodálatos laser run (futás és lövészet) emlékezetes pillanatait az egész terem lélekzetvisszafogva nézte végig. A célba érés – az amúgy világcsúccsal nyerő Michelle-t a dobogón állva, a közönség is felállva hallgatta végig a magyar himnuszt, sokak szemében még a könny is megcsillant.

Az est végén a közönség is kérdezhetett Michelle-től. Megtudhattuk, hogy mennyire fontos számára a tanulás és miért választotta a rendőri pályát. Édesapja inspirálta ebbe az irányba, melyet azóta sem bánt meg. A sportban fegyelmezett és kitartó, a civil életben is szeretne helytállni. Röviden elmesélte egy napját is, a feszített életvitele mellett rendkívül kevés szabadideje marad, így igazán hobbija sincs. Jól halad a rehabilitációja kézsérülése után, tavasszal újra versenyezni szeretne. Zárásként Horváth Vilmos és Jenei Ferenc virágcsokrot és más ajándékokat adott át a rendkívül szimpatikus vendégünknek, megköszönve a varázslatos estet. Gál László a jelenlévő édesapát is köszöntötte, akinek hálásak vagyunk, hogy elhozta lányát körünkbe. A közönség vastapssal búcsúzott Michelle-től, aki még sokáig dedikálta az alkalmi emléklapokat és fotókat.

Kerényi János rendezvényen készült képei itt megtekinthetők.

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré