Ugrás a tartalomra
Palotai Károly

Palotai Károly, az olimpiai bajnok FIFA-bíró

Különleges vendége lesz olimpiai baráti körünknek 2017. május 26-án, 18 órakor, a Malom Söröző Olimpia termében (Szombathely, Malom u. 6.). Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes labdarúgó  válogatottunk csapatkapitánya, a későbbi sikeres FIFA-bíró, Palotai Károly látogat el Szombathelyre. Vendégünk igazi unikum a világ legjobb játékvezetői között, senkinek sincs olyan gazdag játékos pályafutása, mint neki. Egyik kollégája sem volt olimpiai bajnok, nem nyert hazájában bajnoki címet és nem szerepelt a BEK elődöntőjében. A Békéscsabai Előre, majd a Győri Vasas ETO labdarúgója 1956-ban válogatott kapus bátyjával, Palotai Jánossal külföldre távozott. A nyugat-német Freiburg csapatában játszott és a Siemens cégnél dolgozott. 1958-ban tért haza. 1959-től szerepelhetett újra a győri együttesben, ahol 1967-ig volt a csapat tagja. Játékvezetőként három világbajnokságon (1974, 1978, 1982) vett részt, ő bíráskodott az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben is. Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.
Az érdekesnek ígérkező estre minden sportbarátot szeretettel várunk.

A Palotai est beszámolója itt olvasható

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré