Ugrás a tartalomra
Németh Pál

Kollégium névadó ünnepség a VIII. Németh Pál Emléknapon

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Szombathelyi DOBÓ SE 2016. június 16-án immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Németh Pál Emléknapot, ezzel is tisztelegve  a 2009-ben elhunyt kiváló mesteredző életműve előtt.

A program kora délután, 14 órakor a Németh Pál Kollégium névadó ünnepségével kezdődik, ahol dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő mond avatóbeszédet. Ezt követően az Aréna Savariában koszorúzással egybekötött megemlékezéssel folytatódik az emléknap.

Beszédet mond Koczka Tibor, Szombathely MJV alpolgármestere. 16 órától a Sugár úti Atlétikai Centrumban (Szombathely, Sugár út 18.) a hagyományos páros kalapácsvető verseny kerül megrendezésre, majd Horváth Vilmos tart olimpiatörténeti előadást „Művészlelkek” címmel.

Az emléknap ezúttal is kötetlen beszélgetéssel és estebéddel zárul.

Bővebben

Halmay Zoltán 135. születési évforduló

135 éve született Halmay Zoltán, egyesületünk névadója

Június 18-án volt 135 éve, hogy Halmay Zoltán kétszeres olimpia bajnok úszó, egyesületünk névadója Magasfalu községben megszületett. Tíz éves koráig a Morva – menti kis faluban élt a kisnemesi család, egyes források szerint az ifjú Zoltán a Morva folyóban tanult meg úszni. A ma Szlovákiához tartozó Vysoká pri Morave önkormányzata nagyszabású ünnepséget rendezett a település leghíresebb szülöttének tiszteletére, melyre a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület képviselőit is meghívták. Olimpiai baráti körünk 2004-ben, a kiváló úszó olimpiai győzelmeinek 100 éves évfordulóján vette fel a kapcsolatot Magasfalu önkormányzatával, melynek emlékmű állítás lett a vége, háromnyelvű (szlovák, magyar és német) emléktáblával.
 

135 éve született Halmay Zoltán

 

Bővebben

Buzek László, a röplabdasport legendája 70 éves

Buzek László, a magyar röplabdasport legendája

2016. május 27-én, 18 órakor, a  szombathelyi Malom Söröző Olimpia termében egyesületünk vendége lesz Buzek László, a „röplabdázás Puskás Ference”, akit fénykorában a világ egyik legjobbjának tartottak. Futballistának készült, mégis világklasszis röplabdázó lett. Húsz évig volt a Csepel meghatározó játékosa.

A válogatottban 266 alkalommal szerepelt. Az első volt a világon, aki hátsó sorköteles játékosként a hármas vonalon kívülről végrehajtott ütésekkel támadta  az ellenfeleket, valamint a felugrásos nyitás alkalmazása és tökélyre fejlesztése is az ő nevéhez köthető.

Pályafutása során három világbajnokságon (1966, 1970, 1978) és négy Európa-bajnokságon (1967, 1971, 1977, 1979) vett részt, s legnagyobb sikere az 1977-es Eb-n elért negyedik hely volt, ahol az Európa-bajnokság All Star-válogatottjába is beválasztották.

Bővebben

makray_cimlap

Emlékezetes est Makray Katalinnal

Régóta tervezett élménybeszámoló valósult meg május 29-én, amikor körünkben köszönthettük – Leon Stukelj és Magyar Zoltán után harmadik tornászként és első tornásznőként – Makray Katalint, a tokiói olimpia ezüstérmesét. A rendkívül jó hangulatú beszélgetés során – Gál László moderálása mellett – testközelből követhettük nyomon a Vasváron született és Szombathelyen is gyerekeskedő tornásznő élettörténetét. A Makray család a második világháború után – az édesapa ludovikás múltja miatt – nem tartozott a kor kegyeltjei közé. Azt édesapa orosz fogságból történő hazatérése után a család Budapestre költözött. Kati 10 évesen kezdett tornával foglalkozni. Tehetsége révén egyre előbbre jutott, sorra nyerte a versenyeket és 1962-ben bekerült a válogatott keretbe is. Porto Alegrében, az Universiádén már ízelítőt adott kivételes tudásából, aranyérmet szerzett egyéni összetettben és csapatban is.

Bővebben

Az olimpizmus atyja

Videó archívum

25 éve az olimpiai eszme szolgálatában

Az Aranycsapat elfeledett legendái

Pars Krisztián olimpiai bajnok

Szarka Zoltán portré

Tanulmányok

Ezen az oldalon érhetik el tanulmányainkat. Az oldal folyamatosan frissül újabb és újabb tanulmányokkal.


Halmay induló: